Baba- és gyermek fotózás

A gyermekek minden életszakaszának megvan a maga kis csodája, gyorsan változnak, fejlődnek, új szokásokat, gesztusokat vesznek fel, elhagynak régieket. A babákat, kicsi gyermekeket nemigen lehet, de nem is kell nagyon beállítani. Őket inkább mókázás, játék közben szoktam megörökíteni, így a képek sokkal inkább életszerűek, jobban tükrözik a valós pillanatokat, mint a steril, erőltetett pózoltatós képek. Ezek a fotók készülhetnek az otthonotokban, műteremben, de jó időben akár szabadtéren is.

Leirashoz_Baba

Babákat érdemes az újszülött kor után legközelebb 3-5 hónapos kor körül fotózni, mert ilyenkor már fent tudják tartani a kis fejüket, kezdenek kerek szemekkel érdeklődni, nagyokat kacagnak. Ekkor már többnyire ébren vannak a fotózás alatt. Ehhez a fotózáshoz még a stúdió a legalkalmasabb helyszín.

A következő időszak a 6-8 hónapos kor, amikor már ügyesen kitartják a kis mellkasukat, általában ülni is tudnak, de ha mégsem, akkor is könnyen megtámaszthatóak, hanyatt fekve szeretik rágcsálni a lábukat, nevetgélnek, és még nem tudnak elszaladni.

Ezt követően kihagyhatatlan időpont az 1 éves kori szülinapi fotózás, amely akár tortamaszatolós is lehet, de sok más koncepció is könnyedén megvalósítható. Ekkor már biztosan stabilan ülnek, állnak, kacarásznak, játszanak, és már igazán jól bírják a fotózást, átöltözést is. Igazi kis indivídumok már!

Ezután baba kategóriában körülbelül 2 éves korig érdemes fotózni, majd már kisgyermekként bármikor, amikor kedvetek tartja. Ekkortól már előkerülhetnek az egyszerűbb beállítások is az elkapott pillanatok mellett.

A fotózás – csomagtól függően – 1-3 órát vesz igénybe. Sminkes és fodrász is kérhető.

Minden esetben készülhetnek közös családi képek is!

A baba és gyermek fotózásról bővebben olvashatsz ITT a Blogon.